image
Fürdő és Wellnessközpont | Cserkeszőlő Ligetlak

Fürdő és Wellnessközpont

 

A gyógyfürdőben TB által finanszírozott kezelések igénybe vehetőek!

 

 

 

 

A fürdő

 

 Környezetének fejlesztésére 1998-ig nem figyeltek kellően, de az elmúlt években a fürdő teljes felújítása és jelentős fejlesztése megtörtént, a környezete megszépült, így méltóképpen várja a vendégeket. 2003-ban adták át a feszített víztükrű 24 x 17 méteres úszómedencét. Elkészült a fürdő új minden igényt kielégítő elegáns egészségügyi centruma és 2003-ban a kilencedik 250m2 vízfelületű gyógymedencéje is, mely impozáns tetővel befedésre került, valamint zárt fűtött folyosóval összekapcsolásra került az új egészségügyi centrum épületével. A korábban már meglévő kezelések (tangentor, fizioterápia, gyógymasszázs, finn szauna, pedikűr-manikűr) mellett a gyógyulni vágyók igénybe vehetik a háromszemélyes súlyfürdőt, a szénsavas kádfürdőt, a négy rekeszes galvánkezelést, a szoláriumot, valamint részt vehetnek a gyógytorna foglalkozásokon is. A cserkeszőlői gyógycentrumban a legmodernebb,  európai uniós szabványoknak megfelelő berendezésekkel végzi a gyógyító munkát a két szakorvosból és 15 szakápolóból álló magasan képzett szakszemélyzet.

 

 A legújabb szabadtéri medence 275 köbméteres és 250 négyzetméter felületű, feszített víztükrű gyógymedence, melyet élményelemek gazdagítanak: hát- és válldögönyöző, talpmasszírozó és pezsgőfürdő.

 

 Az  élménymedence nemcsak a gyógyulni, pihenni vágyókat vonzza a fürdőbe, hanem a fiatalabb generációt is. 2004 nyarának a végén átadták a kétpályás – pályánként 33m hosszú - ponyvacsúszdát, amely a maga nemében Európában is egyedülálló. Ehhez kapcsolódik a homokfoci, a homokröplabda és lábtenisz pálya is. Felújították a gyermekmedencét és megépült egy 25 x 12,5 m-es tanmedence. Közvetlen szomszédságukban van az új női-férfi zuhanyozó, WC, öltözőegység. 2003 tavaszára készült el a hullámfürdő, valamint egy másik öltöző és vizesblokk egység.

 

 A fürdőben télen 3 db különböző hőfokú fedett ülőmedence és egy úszómedence biztosítja a vendégek felüdülését. Az újonnan épített egészségügyi centrum épületében van a gyógyászati egység, ahová mind beutalóval, mind egyénileg érkeznek a gyógyulni vágyók.

 A 4,6 hektár területen fekvő gyógy- és strandfürdőhöz kapcsolódnak vendéglátóipari egységek, ahol hideg-meleg ételeket, italokat szolgálnak fel, valamint egy automata tekepálya és minigolf pálya várja a vendégeket.

 

 Várhatóan 2010-re egy új télifürdő-gyógycentrum építése megvalósulhat.

 

 A látogatók száma évről évre nő. Előző években évente a község fürdője csaknem 700 ezer vendéget fogadott, közülük a legtöbben visszatérő nyaralók. Évről évre egyre több igényes külföldi vendég - elsősorban német, holland és lengyel turista - érkezik a községbe, hogy színvonalas hotelben, kempingben, vagy éppen saját nyaralójában élvezze a felhőtlen kikapcsolódást.

 

 

Igénybe vehető szolgáltatások

 

 Kádfürdő 

 

  A kádfürdővel új gyógyászati kezelésekre is lehetőség van Cserkeszőlőn. A kádas fürdő sok olyan bőrbeteg ember gyógyulását segítheti, akik betegségük miatt nem élvezhetik a strandolás nyújtotta pihenés előnyeit, illetve bőrbetegségeiken túl reumás, és egyéb panaszokkal élnek. 

           A kádfürdő különlegessége még a Lengyelországból származó Bochnia-i gyógysó használata, melynek gyógyvízben elkeverve kiváló hatása van bőrbetegségekre.        Elősegíti a műtét utáni hegek gyógyulását és a bőr regenerálódását. Jó hatással van a pikkelysömörre. Ha nem is gyógyítja meg teljesen azt, hosszú időre tünetmentessé teszi. 

 

 

 

 

 

 

Bochniai Gyógysó Szoba

 

A Gyógysó Szobában bármikor elérhetővé tehető természetes sóbányák mikroklímája. A falai, a mennyezete és a padozata só- réteggel borított. A gyógyhatás legfontosabb tényezője, a légzőszervek nyálkahártyájára és a hörgők sima izomzatára kifejtett hatás. Megszünteti a gyulladásokat, csökkenti az allergiás panaszokat, helyreállítja a fiziológiás jellemzőket, illetve a légzőszervek mikroflóráját

Ma már nem kell a tengerpartra utazni, vagy a föld alá ereszkedni. Elég ha ellátogatunk a gyógysó szobába.

 

Erősíti a szervezet immunrendszerét, fokozza az egyén teherbíró képességét. Hatásos az asztma, bronchitis, tüdőemfizémia, tüdőtágulat, tüdőműtétek utáni utókezelésre, légcső-gyulladás, mandulagyulladás, garatpolip, homlok és arcüreggyulladás, nehéz légzés stb.

           A gyógyulás csak kúraszerűen alkalmazva eredményes .Egy kúra 10-21 kezelésből áll, a betegségtől függően. Orvosi beutaló nélkül is bárki használhatja. A terápia eredményeképp elérhető a teljes tünetmentes gyógyulás.

           A gyógysó szobában való kezelést a társadalombiztosítás nem finanszírozza, ezért egyenlőre csak az önkéntes magánpénztárakon keresztül vehető igénybe térítésmentesen.

 

 

 

A gyógyvíz

 

HOGYAN HATNAK GYÓGYVIZEINK?

 

Javallat:

 

Az I-es és II-es gyógyvizes kutak vize elsősorban mozgásszervi, krónikus degeneratív gerinc és izületi betegségek, csontritkulás, ortopédiai műtétek, balesetek utáni rehabilitáció esetén jótékony       hatással bír.

 Nőgyógyászati betegségek esetén, meddőség bizonyos formáinál, inhaláció formájában egyes asztmás eseteknél, orrmelléküreg gyulladásban jótékony idegnyugtató hatással bír.

 

Hogyan hatnak a gyógyvizeink!?

 

Összetett hatásról van szó: a víz fizikai tulajdonságain (hőmérséklet, áramlás, felhajtóerő stb.) kívül ugyanis érvényesül a vízben oldott anyagok kémiai hatása is. Ezek az anyagok a bőrön keresztül felszívódnak a szervezetbe, ugyanakkor a szervezet is kiválaszt egyes anyagokat a vízbe, fürdés közben pedig belélegezzük a víz feletti gőzben lévő oldott anyagokat.

A gyógyvizek egyes alkotóelemei számára a bőr csupán behatolási kapu, amelyen keresztül bejutnak a szervezetbe, ahol kémiai tulajdonságaiknak megfelelő sajátos behatásokat fejtenek ki.

A fürdőkezeléseknek – mint minden gyógyeljárásnak – megvannak a javallataik és ellenjavallataik. Magyarországon a gyógyvizeket általában fürdő formájában alkalmazzák idült kopásos (degeneratív) mozgásszervi megbetegedések, idült gyulladásos gerinc- és izületi megbetegedések inaktív stádiumában, balesetek és csontizületi műtétek utókezelésében.

Ellenjavallatok kapcsán kell megemlíteni, hogy az öngyógyítás nem helyes. Ha valaki panaszai, betegsége kezelésére kívánja igénybe venni a gyógyfürdőket, előzetesen mindig célszerű kikérnie orvosa tanácsát, a fürdőzés módjáról, időtartamáról, javasolt gyakoriságáról.

A gyógyhelyi, gyógyfürdőhelyi kezelések célja többes. Egyrészt ezek által javítható a szervezet reakciós, regulációs készsége, biztosítható a kóros funkciók korrekciója és egészséges életműködésének erősítése. Cél továbbá annak a terápiának a megkeresése, illetve beállítása, amelynek rendszeres folytatása mellett a beteg munkaképessé válik. Egyes sikeres gyógyfürdőhelyi kúra eredményeként a beteg képes lesz a társadalomba való visszailleszkedésre, önbizalmat nyer, s a kezelés mintegy átmenetet jelent a kórház és az otthon között. Az egészséges egyéneknél az évenkénti gyógyhelyi fizioterápiás kúra igen nagy szerepet játszik a jó általános állapot és a munkaképesség fenntartásában (ennek különösen azoknál van jelentősége, akik túl keveset vagy egyoldalúan mozognak). Megállapították, hogy célszerű fizioterápiás prevencióval (fürdők, úszás, torna) leszorítható a mozgásszervi betegségek okozta betegállomány és gyógykezelési költség.

Az úszás (mint az egyik leglényegesebb mozgásforma) fontosságát sehol a világon egyetlen szakember sem vitatja, a termálfürdők izomlazító, keringésjavító, valamint az izületi porc anyagcseréjére gyakorolt kedvező hatása is egyértelmű.